Borussia Dortmund Magyar Szurkolói oldala - BVB Fanclub Ungarn
Közös meccsnézés után
Írta: Zlotyi
2010. február 28. vasárnap, 19:37
Schalke-Dortmund 135. Ruhr-derby, a várva várt mérkőzés.
Nagy reményekkel és izgalommal készültünk a meccsre, és ha már összejöttünk, akkor beszélgettünk kicsit a klub további jövőjéről, felköszöntöttük Geryt szülinapja alkalmából, és megpróbáltuk kiszurkolni a győzelmet.
Azt bizton állíthatom, hogy rajtunk semmi sem múlt, ám végül az eredmény tudatában talán kicsit szomorúan tértünk haza, de azért összességében egy jó találkozón vagyunk túl.
De akkor jöjjenek a részletek, képekkel és egy videóval megfűszerezve.
Egy pár privát és hivatalos dolog miatt újra kellet mennem Plettenbergbe január 19.-én! Az utóbbi időben az utazással mindig történt valami, szóval elég ideges voltam.
De a „vonatozás“ Pestre sikerült, és a Keletin már várt rám Laszti. Együtt mentünk a belvárosba, hogy találkozzunk Zlotyival. A Corvinba leültünk egy kicsit és dumáltunk.
Laszti még oda adta nekem az ő mezét, hogy nyomtassam rá az ö saját nevét és számát.
Kimentem Ferihegy 1-re. Ott találkoztam az egyik sráccal, a ki az autócsoportba volt decemberbe. (Bocs, a neved megint elfelejtettem). Vele is beszéltem még egy jót. Főleg a Freiburg meccsről. De már lassan menni kellet hátra.
Ha már megnéztük, hogyan is mint telt a 2009-es év, lássuk gyorsan, hogy milyen tervek vannak a 2010-es évre.
2010-be is fognak klubtagok menni Dortmundba, és idegenbe is ellátogat majd jó pár szurkolónk, közben pedig focizni is fogunk, meccset is nézünk együtt, szóval ott folytatjuk, ahol tavaly abbahagytuk.
A 2010-es évet mindjárt egy szurkolói focival kezdjük, pontosabban egy szurkolói villámtornával. 2010.01.23-án első tornánkra megyünk, reméljük az eredmény az előzetes várakozásoknak megfelelő lesz.
A pontos részleteket megtaláljátok a fórumban.
Ezen a hétvégén azonban nem csak focizunk, de az első meccsre is elutazik a klubunk egyik tagja.
Dirk újra a Süd 14-es Blockjában fog szurkolni a HSV elleni meccsen.
Reméljük, hogy (ö is) hogy szerencsésen jár és haza hozza a 3 pontot.
Ha 2008-ra azt mondtuk, hogy esemény - és élmény dús volt, akkor 2009-re ez hatványozottan igaz lehet.
Címszavakban 2009-ről:
Megalakult a szurkolói csapatunk, több találkozó és meccsnézés volt mint előtte bármikor, bevettük München utcáit, egy tavaszi és egy őszi turné sorozatot is szerveztünk, majd az i-re a pontot a 100. születésnapi mérkőzés megtekintése jelentette.
A klubtagok száma is szépen emelkedett, és a 2010-es évet már 29 taggal kezdjük meg.
Röviden ez volt a turné, az elejétől a végéig: tervezés, felkészülés, járat törlés, a stressz, és még mindig egyedülálló élmény.
Hogy megértsétek gyorsan leírom, hogy valójában hogyan kellett volna lennie:
Nyáron kijött a Plan és láttuk, hogy a klub 100. évfordulóján az SC Freiburg érkezik a Westfalen stadionban. Gyors intézkedés, telefon, jegyrendelés, repjegy foglalás, szállás foglalás.
Zlotyi és én úgy éreztük akkor, hogy valami különlegeset kell tervezni erre a hétvégére.
Azt írta Zlotyi, hogy Tamással megszervezi a találkozót.
A születésnapi túra – 2009.12.18-20. (Dortmund-Freiburg)
Írta: Lasztoméry András
2009. december 26. szombat, 19:34
1909. december 19.-e,
jellegzetes nap a dortmundi klub történetében. A megalakulás napja.
Az őszi sorsolást követően
kerestük a legkézenfekvőbb megoldást a születésnap megünneplésére. Hogy-hogy
nem, pont sikerült december 19.-ére egy hazai meccset kifognunk a Freiburg
ellenében.
Több hónapos tervezést és
szervezést követően (utazás, szállás, meccsjegyek, programok), elérkezett a
nagy nap.
Az utazást megelőzően azonban sokasodtak a problémák...
Szurkolói csapatunk ezúttal szintet lép, és egy keményebb kihívás elé néz.
Január 23.-án (szombat) első alkalommal veszünk részt a már hagyományosnak mondható szurkolói tornán. Ugyan még nem a nagy tornára, hanem csak a villámtornára megyünk, a megmérettetés így is nagy és fontos lesz a csapatnak!
A csapat már megvan, de persze minden érdeklődőt és esetleges jelentkezőt szívesen látunk. Bővebb részletek a fórumban.
Találkozunk jan.23.-án!
(a tornáról természetesen beszámolót is olvashattok majd)
A focihoz mindenki ért, és mindenki jobban ért, mint az éppen aktuális edző vagy játékos.
Szurkolói csapatunk már élőben is megmutatta, hogy nem csak beszélni tudunk róla, de rúgni is tudjuk a labdát.
A Bayern elleni remek mérkőzésen álltunk össze először, így most második alkalommal jövünk össze és focizunk egy jót együtt.
Az Atl. Madrid szurkolói csapat ellen fogunk focizni november 14.-én (szombat).
A pontos helyszínt és időpontot a fórumban közöljük majd.
Gyertek és focizzatok velünk, vagy szurkoljatok értünk.